Verseny, avagy szavazzatok, ha melegetek van

A blog trailerét, és Verát is jelölték a versenyen, ha gondoljátok, dobjatok egy szavazatot! Köszönjük! :)

III.

A rabság kezdete

Megpróbáltam a történtek után is természetes maradni, még akkor is, ha ez szinte lehetetlennek tűnt. Az anyám hazudott, közel mindenről, míg a nővérem egy robot testben élt, és még gyilkosnak is volt titulálva. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy félek Mandyltól, vagy megbízok benne. Mikor megjelentek előttem a robotkarjai, és a csodaszép emberi arca, teljesen elbizonytalanodtam.

A gondolataimat visszatereltem a valóságba, és a körülöttem lévő tájra koncentráltam. A hatalmas palota főépületéből, egy kolosszális híd vezetett át, több száz méter magasan a pavilonig, ami egy kerek fedelű, hatalmas kert volt. Messziről nem láttam belőle túl sokat, leszámítva a gyönyörű színes virágokat, amik a Földre emlékeztettek. Tulipánok, muskátlik, rózsák. Talán egész Avantisban ez volt a legszebb hely, amit eddig láttam.

Ahogy anyámat megpillantottam, egyszerre a fejem fölött egy gyors fekete árny repült el. Az a sötét valami, akár egy sebes madár hirtelen anyám mellett ért földet, és csak akkor tudtam teljesen megérteni mi is az. Egy fekete álarcos ember volt, akit már régebben is láttam. Hirtelen, mintha rám nézne, és egy másodpercre lelassult, míg én rajta tartottam a tekintetem. Vajon ő ember, vagy robot?

Közel hajolt az előttem álló nőhöz és a fülébe súgott valamit, majd egy pillanat alatt el is tűnt.

 - Kislányom! - szólított meg derűsen. - Csodálatosan áll az avantisi viselet, látszik, hogy ide kellet volna születned - próbált vidámnak tűnni, pedig az előbb tájékoztathatták, hogy találkoztam a  bűnös nővéremmel.

 - Nem kell úgy tenned, mintha nem tudnád... - válaszoltam halkan, mire teljesen megkomolyodott, eldobva derűs arcát.

 - Gyere! - intet, és belém karolt. - A nővéredről az egész királyság tud, de nem akartam, hogy a híre hozzád is elérjen.

 - Ez esetben jobban is eldughattad volna! - fordultam felé. Tesztelnem kellet, hogy meddig bír higgadt maradni, az ő újonnan jött lányával.

 - Nem tudhattam, hogy felfedező útra indulsz - csitított, teljes nyugodtsággal. - Remélem ettől függetlenül Mandyl nem ijesztett meg nagyon.

 - Nem tudja, hogy én az igazi húga vagyok - mondtam, mire anyám arcán egy apró jel jelent meg, miszerint örül.

Ezek után egy szót sem ejtettünk Mandylról, ami arra utalt anyám szégyellte, vagy még titkolt valamit előlem.

 - Miért vagyunk itt? - kérdeztem, mikor már a híd már nem volt látótávolságban.

 - Azért hívtalak ide, hogy megismerkedj valakivel. Boltoryn lesz a férjed, és gondolom te is tudni szeretnél róla egy-két dolgot - világosított fel, mire én csak bólintottam. 

Egyszer csak egy férfit pillantottam meg, aki éppen felénk tartott. Laza volt a tartása, mégis elegáns, de a göndör hajáról rögtön Lavyt ismertem meg. Közelebb lépett, majd egyet hajolt.

 - Királynőm! Hercegnőm! Üdvözöllek titeket. Mi lusta férfiak már csak rátok várunk - közölte derűsen, míg a szemével csakis engem mért fel.

 - Ó Lavy! Nélküled jóval komorabb lenne ez a királyság. Bizonyára az édesapádtól örökölhetted - szólt hozzá anyám vidáman.

 - Bizonyára! - nevetett halkan a férfi, majd közénk lépett, míg mi a kezébe kapaszkodtunk.

 - Mindenki itt van? 

 - Igen, Királynőm - kezdték a sablonos társalgást, míg én csak erősen szorítottam Lavy kezét.

Mintha anyám ott se lett volna, rám pillantott, és láthatta, hogy izgulok, mert bizalmas tekintettel ő is erősen a karomba markolt.

 - Mit értesz mindenki alatt? - fordultam anyám felé.

 - Majd meglátod, viszont most pár percre magatokra hagylak titeket. Remélem Lavy úr nem kelt, majd rossz első benyomást.

 - Nem hinném - jegyeztem meg ironikusan, miközben anyám elsétált tőlünk. - Azt hittem, a palotában mindenki tud mindent.

 - Akármennyire is próbálja Kylliah titkolni, próbál téged teljesen elzárni a palota dolgaitól, így én nyugodtan belopózhatok hozzád - mosolygott rám kéjesen.

 - Nem hinném, hogy bármelyik hercegnő tarthatna a férje mellett egy szeretőt... - nevettem el magam naivan.

 - Látszik, hogy nem vagy tisztában a palota dolgaival. Itt annyi ágyast, vagy szajhát tarthatsz, amennyit csak akarsz. Tudod, ez egyfajta szabad világ. Őszintén, tanult embernek számítok, de a Földről hiányosak az ismereteim. Itt nálunk az Avantison a házasság csak papíron, és a szexen alapszik. Annyi a lényege, hogy örökítsd a génjeidet, és hatalomra helyezd őket. Ezen kívül csinálhatsz, amit csak akarsz - világosított fel, míg egy hatalmas erkélyszerű falhoz értünk. - Ezért is vagyok itt, és nem nősülök meg. Itt vannak a legszebb lányok az egész bolygón. Miért dobnám ezt el egyetlen nőért, aki csak megöregszik, egy nemesi birtokkal a hóna alatt? - sóhajtott egy nagyot.

 - Akkor miért nem vagy éppen most is az én szobámban, ha kiakarod élvezni az életet?

 - Jó kapcsolatot kell ápolnom édesanyáddal, hiszen, az ő engedélyével maradhatok csak itt, de a fő oknak ehhez semmi köze - rakta a kezét az erkélyre, majd rám bámult.

 - Mi lenne az az ok? - kérdeztem rá, pedig pontosan tudtam rá a választ.

 - Te, és szerintem ezt pontosan jól tudod. Itt már nem csak arról van szó, hogy hercegnő vagy, bár nem is jelentesz kihívást, mert tudom, hogy az enyém leszel - szívott egy nagy levegőt, miközben valószínűleg minden gyorsan lezajlott az agyában.
 - Nem öntelt kijelentés ez egy kicsit? - néztem rá kihívóan.
 - Nem hinném. Látom rajtad, hogy amikor rám nézel, egy apró vággyal teli mosoly ül az arcodra - érintette meg a számat, míg közelebb hajolt. - Amikor hozzád érek, te egy másodpercre megremegsz, és a pupillád kitágul, mikor a szemedbe nézek, nem is beszélve arról, hogy amikor a közelemben vagy, a szád folyamatosan egy résnyire nyitva van, mintha csak várnád, hogy megcsókoljalak  - próbáltam elhajtani a fejem, de ő megragadta a nyakam, majd visszahúzott magához. - Mikor megláttalak tudtam, hogy nekem uralnom kell téged. Kényeztetni... - halkult el, majd gyorsan hátralépett. - Nem gondoltam volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de meguntam a szajhákat. Legalábbis a legtöbbet. Most egy olyan dologra vágyom, amire eddig sosem. Egy kifejezett dologra. Még sosem vágytam ennyire senkire! - lépett sebesen hozzám. - Nem tudom megfogalmazni miért, de epedek érted. Mintha csak egy mágnes lennél. Meg akarlak érinteni, és meg akarlak csókolni.
Teljesen tisztában voltam vele, hogy ez nem szerelmi vallomás volt. Nem érzett irántam többet vágynál. Ezek szerint a földi származásom ilyen nagy hatással lenne másokra? Ennyire mássá tenne az, hogy egy másik világban éltem le az eddigi életemet? Miben különböztetne ez meg a többi embertől? 
Ezzel a furcsa vonzerővel nem is lett volna probléma, csakhogy amennyire vágyat éreztek az avantisiak irántam, én pontosan ugyan úgy vágytam minden egyes avantisi emberre.
 - Ez egy emberi tulajdonság. Vonz minket, az ami nem a miénk - tettem igazzá Lavy minden szavát, egyetlen tekintettel.

 - Ugye tudod, hogy csak akkor érhetek hozzád, ha te kéred? - húzta fel a szemöldökét.
 - Hát, ha ez megnyugtat, a Földön erre nem kellene várnod - vigyorodtam el. Nem tehettem mást, hiszen csak vágyak vezettek volna. Nem engedhetek semminek, most nem.
 - A végén még... - simult teljesen mellém -, teljesen belém szeretsz - súgta a fülembe. - Pedig az nem lenne túl jó döntés - mosolyodott el ő is, és a kezembe csimpaszkodott.
 - Ajánlom, hogy életed végéig itt maradj! - tettem hozzá, mire ismét csak kuncogott. Sosem értettem, hogy bírt ilyen könnyed maradni minden percben, de az apró elégedett mosoly mindig az arcára volt festve.
Pár perc séta után elértünk a pavilon közepéig, ahol a hatalmas kerek tetőn, egy még nagyobb lyuk tátongott. A nap pontosan fölöttünk volt, így egy mesebeli hangulattal árasztotta el a kertet. Amint közelebb értünk, az építmény középpontjához, egy hatalmas domborulatot pillantottam meg, amin egy-egy nemes viseletű hölgy és férfi foglalt helyet, de a kisebb tömegből csak anyámat, és Boltoryn ismertem meg.
 - Mire kell számítanom? - kérdeztem Lavyt, aki még mindig hűségesen fogta a karom.
 - A halálnál nem sokkal rosszabb... - vonta meg a vállát.
Közelebb sétáltunk, majd a nemes férfi egy kézcsók után a többiek közé ültetett. Azok közé, akiknek meg kellet mutatnom, hogy én nem csak egy földi zavarodott hercegnő vagyok, hanem az Avantis jövendőbeli királynője.
 - Kedves urak! - állt fel anyám. - Bemutatom nektek az én kislányomat, Swyniwettet! - intett egyet felém, és én is felegyenesedtem. Mindenki engem bámult, mintha csak ruha nélkül forogtam volna előttük, kivéve Boltorynt. Ő csak nyugodt ábrázattal a homályba feledkezett. Mikor már majdnem felé fordultam volna, hirtelen Bestha jelent meg a távolban.
Sebesen anyám mellé futott, és egy halk szóváltás után mögém futott.
 - Bocsi, hogy késtem! - suttogta.
 - Mit keresel itt? - kérdeztem tőle csendesen.
 - Én vagyok a súgód, ágyasod, cseléded. Az a dolgom, hogy segítsek, szóval most bemutatom az itt ülő dölyfös nemeseket - ült le mellém.
Szorgalmasan végigment minden egyes férfin, és nőn, aki csak körülöttem foglalt helyet. Bár figyelmesen hallgattam meg Bess minden szavát, mégsem tudott érdekelni, hogy mi a nevük az idegeneknek. Ők csak azért voltak itt, hogy megnézzék maguknak az új földi hercegnőcskét.
Végig csak Boltorynra koncentráltam, míg Lavy vigyorogva szórakoztatott mindenkit. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy mégis mire koncentrálhat.
Pár perc találgatás után azonban anyám újra felszólalt:
- Drága kislányom, és Boltoryn! Nem akarunk titeket tovább untatni az idősek üres fecsegésével, na meg ti is biztosan meg akarjátok ismerni egymást. Menjetek csak! - utasított minket, mire a jövendőbelim a nagy barna szemeivel rám bámult, és felállva ismét a kezét nyújtotta felém. Mióta nem láttam cseppet megnőtt a borostája, ami csak még férfiasabbá tette, de nem ez vonzott benne a legjobban, hanem a titokzatossága. Sehogy sem tudtak kitalálni, hogy mi is lehet éppen a fejében.
Közelebb léptem hozzá, és belé karoltam. Nem tudtam elképzelni, hogy miről is fogunk beszélni, vagy egyáltalán nem fogunk?
Ahogy sétáltunk a kert virágai között, a szótlanságnak végül én vetettem véget.
 - Nem akarsz semmit mondani? - sújtottam le a tekintetem.
 - Mit kellene mondanom? - nézett rám kissé mogorván.
 - Azt én sem igazán tudom... Hiszen mindketten tudjuk, hogy mi lesz a sorsunk, és mit várnak tőlünk, de attól, hogy nem beszélünk nem lesz jobb.
Miután ezt kimondtam, ő csak bólintott egyet, de ismét mély hallgatásba kezdett.
 - Kérdezhetek valamit? - törtem meg újra a csendet.
 - Csak rajta - vett egy nagy levegőt.
 - Mióta tudtad, hogy te leszel a király? - mondtam cseppet naivan.
 - Már születésemkor megmondták tulajdonképpen. Akkor még apádnak élt az első felesége, Mynha. A féltestvéred Tyrhan viszont már bevonult a flottába, és ő ugye nem lehet király, ezért engem a nővérének Mahyrnak szántak. Persze miután az édesanyád lett az új királyné, ez az egész megbukott.
 - Mandyl lett volna a feleséged - vágtam közbe.
 - Igen - válaszolt, majd felemelte a fejét.
Ezek szerint én csak a harmadik jelölt vagyok - gondoltam magamban aggodalmasan. Boltoryn viszont teljesen nyugodt volt. Egyfajta higgadtság sugárzott belőle, mintha csak elfojtana valamit.
A társalgásunk múlva, újból a pavilon főterében találtuk magunkat. Bár tíz percet kettesben töltöttünk, semmit sem tudtam meg róla, csupán azt, hogy az uralkodásra nevelték, semmi mást.

¤¤¤

A többszöri hajbókolás után ismételten a szobámba vezető úton kötöttem ki. Megálltam az ajtóm előtt, és a Mandylhoz vezető útra pillantottam.
 - Meglátogassam? - kérdeztem magamtól, majd elindultam felé. Végiglépkedtem a sötét, ijesztő folyosón, ami a cellájáig vezetett, mikor a kanyarból hirtelen egy ismeretlen vágott elő. Egy gyönyörű, hosszú, barna hajú idősebb nő lépett elé a sötétből a kíséretével. Meglátva engem rögtön felismert.
 - Ó, drágám! - csapott erősen az egyik szolgálója hasára, aki majdnem összerogyott a kellemetlen ütés alatt. - Hát te lennél, Swyniwett - állapította meg, majd tágra nyitott szemekkel ismét a cselédre pillantott. Bohókásan közelebb sétált, és körbejárt. - Le sem tagadhatnád, hogy a Kigle családból vagy.
 - Ezt vehetem bóknak? - mosolyodtam el.
 - Hát persze drágám! - nevette el magát. - Ezen a bolygón, ha nem hasonlítasz teljesen az apádra könnyen megbélyegeznek. Na, de milyen modortalan is vagyok - csapott a homlokára. - Morda vagyok, a Bahyr családból. Már biztosan hallottál rólam - kuncogott, majd körbenézett. - Jó is, hogy itt vagy. Igazán elmondhatnád, hogy merre találom Kylliaht. Ami azt illeti, teljesen eltévedtünk - próbálta velem elhitetni, hogy nem tudja hol van. Pedig én teljesen tisztában voltam vele, hogy Mandylnál volt.
 - Ezen a folyosón kell végigmenni, és onnan már egyenes az út - válaszoltam, miközben a csodaszép nő egész pereputtya elment mellettem.
 - Köszönöm drágám! - intett vissza.
Ezek után már nem volt merszem lemenni Mandylhoz, így amikor a szolgák eltűntek, én is a szobám felé indultam.
 - Lavynak nem lett igaza. Anyámnak nagyon nem sikerült eldugnia engem... - suttogtam, majd benyitottam a szürke termembe. Ahogy beléptem, hirtelen Boltorynt pillantottam meg, aki az ablakomon bámult ki, majd hallva engem gyorsan megfordult.
Egyenesen a szemembe nézett, míg én csendesen becsuktam az ajtót.
 - Tudod - lépett az ágyhoz -, kétség kívül szép szobát kaptál, bár én nem kifejezetten szeretem a palotát. Nekem túl csicsás az egész - simított végig a finom ágyneműn.
 - Pedig a további életedre ide kényszerülsz - léptem közelebb. Nem akartam megkérdezni mit keres itt, sőt...
 - Ez így van - motyogta, miközben már csak centik választottak el minket. Én csak vettem egy mély levegőt, és végül mégis megkérdeztem.
 - Miért vagy itt? - csuktam be a szemem, és néztem előre, míg ő a kezével végig simította az arcom. - A kertben úgy tűnt nem akarsz hozzám érni.

 - A kertben más emberek is voltak körülöttünk. Lehet, hogy a földön a szabadban bármit lehet tenni, de itt nem - sóhajtott, majd a nyakam fölé hajolt. - Azért jöttem, hogy tisztázzak egy két dolgot. - lehelte a fülembe.
Tudtam minden szavát, és minden mozdulatát. Éreztem, hogy mi lesz a következő lépése.
Félnem kellett volna, és ellenkeznem. Védekezni előle, hiszen ő egy idegen, aki csak úgy rám mászott, de valahogy nem bírtam uralkodni magamon.
 - Nem! - hátráltam meg hirtelen. - Sajnálom, de ez most nem alkalmas. Most, nem. - suttogtam, arra várva, hogy elmenjen. Boltorynnak viszont csak mérges lett az ábrázata, és követett.
 - Én leszek a király - szorított a falhoz -, és ez azt jelenti, ha még a te kis földi fejed nem is tudja fefogni, hogy mindenki felett én fogok uralkodni - fordított meg keményen -, még a királynőmön is.
 - Hagyd abba! - próbáltam védekezni, de ahogy el akartam tolni magam, ő csak még jobban szorított. Elkezdte a nyakamat csókolni, míg én csak lehunytam a szememet. Mikor mérgesen kifakadt magából, még akkor is megőrizte a higgadtságát. Mintha csak egy másik világból való lenne.
Mikor már kezdtem volna beletörődni a helyzetbe, az ajtón hirtelen egy ismeretlen robotszerű lény lépett be.
 - ELNÉZÉST A ZAVARÁSÉRT, DE A KIRÁLYNŐ SÜRGŐSEN MAGÁHOZ HÍVATJA, SWYNIWETT HERCEGNŐ - szólalt meg recsegős hangon.
Én gyorsan kimásztam Boltoryn karjaiból, és elindultam a folyosón, szó nélkül elhagyva őt. Siettem, ahogy csak tudtam, hogy minél hamarabb kijussak a levegőre.
 - Én nem leszek senkinek a játéka! Csakis én dönthetem el, hogy mikor, és mit csinálok! - fakadt ki belőlem, majd haragra gerjedve lépkedtem ki, a híd közepéig, ahol anyám várt rám.
 - Kincsem! - szólított meg derűsen.
 - Most azonnal hívasd ide Mandylt! Beszédem van vele - jelentettem ki egyenesen.
Anyám látva, hogy mennyire határozott vagyok, rögtön intett az egyik robotnak.
 - Bár nem szokásunk az üvegcellákból kihozni bárkit is, de tekintve Mandyl származását, most az egyszer kivételt tehetek - mosolygott, hogy a kedvemben járjon.
 - Rendben, de négyszemközt beszélek vele.
 - Ez nem le...
 - Csak ketten! - vágtam anyám szavába, aki még mindig próbálta magára erőltetni a higgadtságot.
 - Vigyázz vele, hiszen gyilkos, és hazug. Bármit meg fog tenni azért, hogy kiszabadítsd - súgta anyám a fülembe, majd elment, míg én büszkén vállaltam a döntésemet. Meg kellett tudnom az igazat, és azt egyedül a nővérem adhatta meg nekem.

Pár perc várakozás után a távolból észre is vettem, ahogy Mandylt láncokra kötözve hozzák elém, két robot társaságában. Egyre közelebb érve láttam, ahogy a nővérem felismer, és rájön mindenre. Én vagyok az igazi testvére, és átvertem.
 - Vegyétek le róla a láncokat! - utasítottam a szolgákat, akik lassan engedelmeskedtek.
 - Nem félsz, hogy téged is megöllek? - vonta fel a szemöldökét Mandyl.
 - Nem, a kymondok megvédenek - vágtam rá, míg a robotoknak intettem, hogy hagyjanak mindet magunkra. - Sajnálom, hogy hazudtam neked.
 - Tudom, hogy mit akarsz kérdezni tőlem. Miből gondolod, hogy bosszúból, én is hazudni fogok?
 - Ha tényleg azt tennéd, nem kötnéd az orrom alá - sóhajtottam, míg ő megrázta a kezét, amit eddig a nehéz láncok összeszorítottak.
 - Anyánk azt fogja neked mondani, hogy hazudok neked, de gondolom ezt te is jól tudod. Hogy vetted rá, hogy kiengedjen engem? - kérdezte halkan.
 - Bármit megtenne azért, hogy a kedvemben járjon. Nem volt túl nagy feladat... - pillantottam a távolban ügyelő robotokra, akik minket kémleltek.
 - Azt hiszem tartozom neked, a húgomnak annyival, hogy elmondom az igazságot. Én sosem akartam királynő lenni. Egész életemben egy csendes nemesi birtokra akartam költözni a férjemmel, és a rengeteg kis porontyommal, de ez az álom lehetetlennek tűnt, tekintve, hogy te a Földre kerültél. Apánk persze támogatott, de egyszer csak eltűnt, pont mielőtt Tyrhannak adta volna a trónt. Kerestem mindenfelé, amikor hirtelen egy robot megragadott. A következő emlékem, hogy már ebben a testben vagyok - nézett végig magán.
 - Arra célzol, hogy Anyánk a saját utódjának akarta a trónt, és ezért tette ezt?
 - Igen. Legalábbis én ennyit tudok, és ebből ezt szűrtem le - mondta, majd gyorsan körbenézett. - Bármi történik, ne bízz senkiben! Amennyire csak tudod, húzd az esküvőt! Ne hagyd, hogy bárki irányítson! - ragadott meg, majd hirtelen a híd korlátjához nyomott. - Tedd, amit tenned kell! - súgta a fülembe, majd egy határozott mozdulattal átlökött a korláton. Én akár egy élettelen test levergődtem a híd oldalán, és a semmibe zuhantam, a több száz méteres árok legalja felé.
Itt a vége? Meghalok? Ennyi lett volna a második életem? - gondoltam a zuhanás utolsó pillanataiban. Ahogy lehunytam a szemem, ismét egy fekete árnyat pillantottam meg, majd minden elsötétült.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!       Igen, meghoztuk a harmadik fejezetet, reméljük, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket! Köszönjük, hogy ilyen sokan támogattok minket, és a két kritikát is köszönjük! Továbbra is hozzuk nektek a részeket, és #arnyhadforever ! :)

Ha tetszett a rész nyugodtan írjátok meg a véleményeteket itt kommentben, chaten, és ha még többet akartok, akkor iratkozzatok fel, nehogy bármiről is lemaradjatok! 

- Írók

Első kiegészítő

Kymondok

Üdv néktek, kedves Árnyhad olvasók, idetévedők, sci-fi kedvelők!

A következő bejegyzések egy-egy kis apró információt fognak veletek megosztani, az Avantis világából, hogy jobban megértsétek a bolygó mechanikáját.

Akkor kezdjük is! (Lets do this shit!)

Az első témánk Avantis Katonasága

A bolygón egyedül csak a fővárosban vannak katonák, akik ügyelnek a nemesek biztonságára. Egy-egy baleset, természeti katasztrófa, vagy állat is okozhat gondot, de az egyik legfenyegetőbb veszély a robotokban leledzik, akik egyfajta börtönbe vannak zárva, büntetésül azért, amit elkövettek. Az agresszivitásuknak köszönhetően, néha rátámadnak az emberekre, és ellenük képzik ki a főváros védelmezőit, a Kymondokat. 

 A bolygó minden részéről fiatal fiúk jelentkeznek, hogy életüket a fővárosban élhessék le, és a nemeseket védelmezzék. Azonban néha akadnak kivételek is, mikor egy nemes maga jelentkezik kymondnak. Abban az esetben le kell mondania minden örökségéről, és felesége sem lehet. Ez utóbbi szabály minden katonára vonatkozik. Nem vehetnek senkit nőül, és gyermekük sem születhet. Ezt az áldozatot azonban nem nehéz meghozniuk, hiszen a főváros szinte végtelen bordéllyal kecsegtet. Rengeteg szabad ember, akinek semmilyen címe sincs, csakis ezért jelentkezik. 

 A kiképzésük már tizenöt éves korukban megkezdődik, amikor is a bolygó egyik eldugott részére viszik őket, és megkezdődik az oktatásuk. A kíméletlen edzés rengetek fizikai, és közel annyi elméleti munkából áll, egy sivatagos helyen, ahol naponta legalább harminc fok van. A köznyelv csupán ennyit tud a kymondok neveléséről.

 Miután az adott tanoncok elérik a huszadik életévüket, egy különbözeti vizsgát tesznek, ahol is két csoportba osztják a fiúkat. Mindenki kap maga mellé egy párt, akit meg kell ölnie, és csak az lehet igazi kymond, aki túléli. Ezek a harcok akár napokig is eltarthatnak, amíg az egyik harcos felülkerekedik a másikon. Ez a kiképzés legkeményebb része, és a nyertes már férfiként lép ki a kiképzésről.

 A kymondok között egy fajta hierarchia működik. A nevük, és a koruk különbözteti meg őket. Ezért a nemesi családból származó jelölteknek külön kiképzés szükséges, de miután azt túlélik, egy vezető pozíciót tudhatnak magukénak. Ezen kívül a kymondok főigazgatója csak nemesi családból származhat. 

 A teljes jogú, "kész" katonák egy egyedi, könnyen felismerhető, fekete, matt páncélt hordanak. Ez megvédi őket a golyózáportól, a hőtől, a hidegtől, és a nagy frekvenciájú hullámoktól. Ezen kívül egyedi technikákat is ismernek. Képesek leugrani egy több tíz méteres falról, egy karcolás nélkül, és olyan gyorsan mozognak, hogy az néha szemmel nem is látható. 

 Az egész életükben a számukra kijelölt parancsnokot, és egy nemesi családot szolgálnak.

 - Írók

II.

Az ébredés hajnala

Akárhányszor gondoltam vissza a földre, sosem jutott eszembe semmi, csak az átlagos életem. A sok gürizés, semmit tevés, és közömbösség. Minden ilyen ábránd után rájöttem, hogy felesleges a múltamra gondolni, hiszen ahhoz az emberhez már semmi közöm. Gwendolyn Gamenish abban a percben megszűnt létezni, amikor az a vén pap a holdat a homlokomra rajzolta. 
Nem sajnálom, hogy végre ott hagyhatom a régi életemet, talán most. Vajon ez az én igazi otthonom? 

Már egy napja ébren voltam a palotában, de még így is csupán a folyosót, és a szobámat ismertem. Ugyan már egy avantisi viseletben feküdtem az ágyamon, saját magamon kívül semmit sem ismertem igazán. Még azt a szűk folyosót sem, ami rögtön Besthához, és a többi lányhoz vezetett. A falon ugyan volt egy fekete gomb, aminek a megnyomásával rögtön a szobámba parancsolhattam volna őket, de nem tartottam őket kutyáknak.

Mivel már lassan egy órája üldögéltem egymagamban a baldachinos ágyamon, elhatároztam, hogy megnézzem őket. Kihúztam magam, megigazítottam a hosszú, kék viseletemet, és elindultam a folyosón. Ez egy egyszerű átjáró volt, szürke fallal, és a szokásos kék vonallal, ami mindent félbemetszett. Ahogy lassan végighaladtam az úton, halk kuncogásokra lettem figyelmes, amik hamar átcsaptak kéjes nyögésekbe.

Ahogy a folyosó végére értem, a lépteimet lelassítottam, és kecsesen próbáltam besétálni. Besétálva egy fiatal, - rettenetesen jóképű - férfit pillantottam meg, egy széken, két lánnyal a karjában, és hárommal maga mellett. Rám nézve rögtön megszeppent cseppet, majd a haját a szájából fújt levegővel megigazgatva, a szája rögtön mosolyra rándult.

 - Ó, Hercegnő! - szólított meg vidáman, míg az összes lány gyorsan elugrott tőle. Leültek mind a nekik tartott aprócska ágyra, majd összehúzták aprócska ruhájukat. - Bocsáss meg, amiért a te hölgyeiddel játszadoztam! - folytatta, míg kényelembe helyezte magát a széken.

Én szemrebbenés nélkül léptem közelebb, és melléhúztam egy hasonló ülőalkalmatosságot. Mikor leültem, a fejemet elfordítva rögtön Besthát pillantottam meg, aki a sarokban ült, akár egy megsértett óvodás.

 - Ugyan - bólintottam az ismeretlennek, mire ő a fejéhez kapott.

 - Hiszen milyen udvariatlan is vagyok - térdelt le elém -, a nevem Lavy, a Glotta család második férfija vagyok - nyomott egy csókot a kezemre, míg én még mindig Besthára koncentráltam.

 - Mond hölgyem, te miért tartasz ekkora távolságot kedves vendégünktől? - kérdeztem a szőke szépséget. Ő csak hetykén közelebb sétált, majd így válaszolt:

 - Nem hinném, hogy Lavy úr megérdemelné, hogy kitüntessem figyelmemmel... Főleg, ha nem fizet - sétált a férfihoz. - Nekem nem elég egy szép külső - húzta végig kecsesen a kezét a nemes arcán -, én a különleges embereket kedvelem - tekintett rám, majd ismét hátra sétált.

Ebből a pár percből is kiderült számomra, hogy Lavy kifejezetten szereti a nőket, és a jelek szerint a vonzódás kölcsönös. Ez utóbbi nem is csoda, hiszen a világító kék szemei, meg a barna göndör haja segítségével hamar meghódíthat akármilyen hölgyet.

Hátra néztem az ágyukon feszesen ülő lányokra, majd intettem egyet nekik. Mindannyian mosolyogva tétek vissza a férfi ölébe, míg én felálltam.

 - Felség neked nincs kedved egy kicsit szórakozni? - kérdezte fülig érő vigyorával. - Éppen egy történetet meséltem a hölgyeknek.

 - Köszönöm, de én jobban örülnék neki, ha egy csendes história lenne - válaszoltam, majd megindultam a folyosó felé. Bestha szinte rögtön követett engem, egészen a szobám ajtajáig.

 - Gyere csak! - utasítottam, míg én az ablak mellé álltam. - Ki ez a Lavy? - kérdeztem halkan.

Bestha először megforgatta a szemét, és hasonló undorral folytatta:

 - Ő egy bájgúnár. Már több éve a palotában él, pedig csak egy sima látogatóra érkezett, de nem bírja megunni a fővárosi életet. Az összes idejét csak bordélyokban tölti, és még kitudja miket csinál... Hihetetlen, hogy képes volt bepofátlankodni pont a te küldöttségedhez.

 - Van egy olyan érzésem, hogy nem kedveled - nevettem el magam először az Avantison, miközben néztem, ahogy Bestha arca felpuffad a dühtől. - És mit tudsz Boltorynról? 

 - Ő a legesélyesebb a trónra, természetesen ezt ő is nagyon jól tudja, ezért a neve nem kavar nagy port. Tulajdonképpen semmit sem hallunk róla, legalábbis a bordélyban nem.

Lehajtottam a fejem, majd a kezemre meredtem. Az érintése olyan kellemes volt, de valami mégis megrémít benne. Talán a tudat, hogy ő lesz a férjem.

Még egy szót sem váltottunk, de még egy mosolyt se vetett rám. Miután kikísért a templomból megcsókolta a kezem, és elment. Nem is vártam tőle semmi mást. Ő csak király akar lenni, én meg élni akarok. Ez egy olyan egyesség lesz, aminek semmi köze sincs a szerelemhez. Hát ezért születtem újjá, hogy itt is csak mindenki bábként rángasson? Nem! Én akkor is szerelmes akarok lenni! 

 - Te voltál már szerelmes? Úgy igazán? - meredtem Besthára, aki mélyen a szemembe nézett.

 - Talán most is az vagyok - válaszolt egy nagy sóhajtás után. - Mi szajhák úgy tartjuk, hogy akkor tudod meg, hogy igazi a szerelmed, ha már magadévá tetted. Azelőtt csak ábránd.
 - Furcsa gondolkodás... - motyogtam, majd újra szemügyre vettem a mellettem álló lányt. Hosszú kecses, vékonyka lábaira féloldalasan támaszkodott, míg a feneke kerek ívet képzett a karcsú derekához. Egy vékony kis szoknyát viselt, amit bőrnyomatok díszítettek. Egyedül a hosszú, szőke haja takarta el a kebleit, amit bizonyára minden férfi eltüntettetett ott volna.
Ha még a Földön lettem volna, bizonyára óckodtam volna, hogy valaha is egy nővel legyek. Gátlásos voltam, és féltem mások véleményétől. Viszont itt az Avantison, egy szabad világban nem volt mit szégyellnem. Akármilyen visszataszító dolgot csináltam volna, csak annyit szólnak, hogy:

,,Á, ezek a földiek..."

Semmi szégyenkezés, gúnyolás. Amióta itt vagyok, hatalmasat fordult velem a világ, bár ez nem is csoda. Az ember nem mindig kap egy második esélyt.
Valószínűleg ezt a változást Bestha is észrevette rajtam, ezért  még jobban kihúzta magát, és amióta csak belépett a szobába szenvedélyesen nézett rám. Semmi több. Csak rám szegezte a csintalan tekintetét, de még csak hozzám sem ért. Arra várt, hogy én kezdeményezzek, és csak még vonzóbbá tette.
 - Hercegnőm! - hallatszott egy vékony, férfi hang hátulról. Megfordulva ismét Lavyt pillantottam meg. A férfi jelenlétével Bestha cserfes mosolya rögtön undorra fagyott.
 - Ez a második alkalom, hogy másra számítok, de téged látlak meg, kedves Lawy úr - köszöntöttem, majd felé fordultam.
A sármos nemes arcán megkönnyebbültség ült, látva, hogy nem zavart meg semmit. Nem mintha taszította volna két hiányos öltözékű nő látványa.
 - Én magam pedig, ma másodjára gyönyörködhetek felséged üdítő látványában - vágta rá. - Vidám színfoltot visz az avantisi életbe, egy földi ember.
Besthára tekintettem, aki rögtön észlelte, hogy kettesben akarok maradni a férfival. Bólintott, majd kecsesen kilépkedett a szobából.
Lavy hirtelen megfordult, és felvont szemöldökkel szólalt meg:
 - A legjobb barátném hová megy? - kérdezte grimaszolva, mire elmosolyodtam. Nem terveztem, hogy egy vidám énemet mutatom egy idegen nemesnek, de Lavy könnyed ábrázata feloszlatta a gátlásaimat. Bizonyára ő is tudta, hogy Bestha kivételesen utálja őt.
 - Szabad egy nemesnek, nem is... örökösnek így viselkednie? - vontam kérdőre.
 - Ha az lennék, nyilván visszafognám magam - vett egy nagy levegőt, majd egy székre vetve magát folytatta. - Azonban másodiknak születtem, ezért a hatalom helyett a tartalmas életet választottam. Most már bármelyik percben meghalhatok, hiszen életem minden percét kihasználtam. Bár, egy kívánságom még lenne - húzta össze a szemeit.
 - Mégis mi az, amit nem kapott még meg? - kérdeztem rá meggondolatlanul, mire ő kacér mosollyal fordult felém.
 - Még egyszer sem bújtam ágyba hercegnővel - mért fel a tekintetével.
Én csak egy nagy vigyorral válaszoltam, míg ő folytatta.
 - Tudod, már próbálkoztam édesanyáddal, de... sajnos visszautasított - halkult el.
 - De ő már csak özvegykirályné - szóltam közbe.
 - Nem is most ajánlottam fel neki a szolgálataimat - mondta fülig érő szájjal.
 - Tehát megkörnyékeztél egy királynőt - állapítottam meg nevetve.
 - Lehet, hogy ismét megteszem - vágta rá, majd gyorsan felugrott a székből. - Persze csak, ha addig még nem váltanád valóra a kívánságomat... Ó, és majd elfelejtettem - lépett közelebb hozzám. - Édesanyád kéri, hogy menj le hozzá az Égi pavilonba - közölte, majd kiindult. - Ne feledd, ez életem utolsó kívánsága! - kiáltotta az ajtóból, miközben a kezével intett egyet.
Besthának teljesen igaza volt, mégsem éreztem undort Lavy irányába. Megnyomtam a falon lévő "hívó" gombot, mire az összes szolgálólány felsorakozott előttem. Az egyikük hirtelen előre lépett, és meghajolt.
 - Elnézésedet kérjük, amiért Lavy úrfival foglalkoztunk helyetted! - szólt szelíden. Elmosolyodtam, majd halkan feleltem:
 - Semmi gond. Hiszen én úgysem tudlak titeket olyan módon szórakoztatni.
Mind elvigyorodtak, és érezve, hogy nem haragszom, szinte olvasva a gondolataimban, elindultak keresni számomra egy csinos ruhát. Eközben Bestha csak egymásba fonott karokkal jelezte ábrázatán: ,,Én megmondtam."
 - Ugye nem dőltél te is be neki, Felség? - kérdezte aggodalmasan közelebb lépve.
 - Ugyan kaptam tőle ajánlatot, de nem éltem vele - vontam meg a vállam. Ő megkönnyebbülve simult mellém, majd a hajamat kezdte kezelésbe venni.

¤¤¤

Kiléptem az ajtón, a főfolyosóra, a csodálatos kerek, virágokkal díszített avantisi ruhában, de akárhogy próbáltam emlékezni a pavilonba vezető út leírására, sikertelen volt. Kihúztam magam, majd elindultam a lefelé vezető úton.
 - Egy pavilon biztos a szabad levegőn van... - motyogtam magamban. - Kellet nekem visszautasítani a lányok kíséretét...

Ahogy teltek a percek, a folyosó egyre sötétebb volt, és a levegő is nyirkos lett körülöttem. Éreztem, hogy nem járok jó helyen, mégis hajtott a kíváncsiság, hogy vajon mi várhat rám odalent. A palota egyik részét végre én fedezhettem fel. Ez a gondolat mámorba ejtett, így a sétám átment futásba. Eleinte lassan kocogtam, mert a ruha miatt alig bírtam mozogni, de végül, felhúzva a szoknyát, már rendesen rohantam.
Hirtelen a távolban egy vastag üvegfalat pillantottam mag, ami mögött egy fehér fal, és egy egyszerű kanapé állt. Lelassítottam, és halk léptekkel próbáltam haladni.
Közelebb érve, a fal mögött egy furcsa, robot kinézetű lányt pillantottam meg, amint oldalra fordulva elmélkedett. Egyedül az arca volt emberi, minden más testrésze valamiféle fémből volt.
Mikor már kezdtem beleveszni a látványába, egyszerre megfordult, és mérges tekintettel förmedt rám.

 - Ezzel most kínozni akarsz? Megint mit eszeltek ki? - kezdett kiabálni. - Ezt élvezitek? Szerintetek vicces, hogy egy ismeretlen lány beöltöztettek a húgom másának? - lépett közelebb az üveghez. - Takarodj! - csapott a falra egy hatalmasat dühében, mire én hátra estem. Azonban mikor újra felmért, az arca megenyhült.
 - Te vagy az? - kérdezte, majd megrázta a fejét. - Nem, az nem lehet.
 - Sajnálom, én csak eltévedtem - vettem elő az ártatlan arcomat.
 - Hová indultál? - kérdezte nyájasan. - Sajnálom, hogy megijesztettelek, csak... összekevertelek valakivel. Te bizonyára az apám egyik fattya lehetsz. - gondolkodott el.
 - Ezek szerint van egy vér szerinti húgod is? - kérdeztem rá. Ő lenne a nővérem? Egyáltalán van nővérem? Meg kell tudnom a választ!
 - Milyen elzárt bordélyban töltötted eddig az életedet? Nem hallottál még az ezredik gyermek legendájáról?
 - Eddig csupán bordély falát láttam, amiben nevelkedtem - kezdtem el hazudni, hiszen csakis így csalhattam ki belőle az igazságot -, aztán felküldtek ide a palotába, az egyik nemes kérésére.
 - Ó, értem. Akkor ha kíváncsi vagy, elmesélhetem a történetet. Itt úgysincs értelmes társaságom... - nézett körbe a fehér falakon, és a vastag üvegen. Én csak bólintottam egyet, és közelebb ültem.
 - A Földről hallottál már?
 - Nem.
 - Mégis milyen volt az a bordély? Én azt hallottam, hogy a szajhák a legpletykásabbak az egész Avantison. Tudod úgy tartják, hogy a Föld a mi bolygónk iker testvére, csak ott az emberek eredendően gonoszak. Mivel a két világ szoros kapcsolatba áll, minden ezredik évben, egy gyermek pár kicserélődik. Mindketten csak úgy kerülhetnek vissza, ha meghalnak. Az én húgom is valamilyen módon kicserélődött, ezért a királyság jelenleg hercegnő, vagy herceg nélkül van.
 - És én úgy nézek ki, mint a húgod?
 - Nem láttam még soha, de teljesen úgy festesz, mint az apám, és a testvére. Egyébként ezek szerint engem sem ismersz... A nevem Mandyl, és arra már rájöttél, hogy a  király száműzött lánya vagyok - halkult el a hangja. Látszott rajta, hogy már jó ideje élhet így, ebben a szerkezetben.
Még nem mondhattam el neki, hogy én vagyok az igazi húga, és ki sem szabadíthattam addig, ameddig meg nem tudom, hogy miért is száműzték. Vajon az ellenségem, vagy a barátom? És ezt a tényt, hogy van egy nővérem, miért nem mondta senki? Hová kerültem? 
Hirtelen szó nélkül felpattantam, és elkezdtem futni, a folyosón.
 - Hé várj! Még a nevedet sem tudom! - kiáltott utánam.
 - Swyniwett! - fordultam vissza hozzá, de most nem volt időm. Keresnem kellet valakit, aki elmondja, hogy ki is ő valójában...

Rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Futottam, egészen a szobám ajtajáig, ahol rögtön a fali gombhoz siettem. Megnyomtam vagy ötször, mire mind kiértek, és aggodalmasan loholtak hozzám.
 - Felség!
 - Mégis mi történt? - kérdezték szinkronban, de én csak Besthára néztem.
 - Miért csináltak robotot Mandylból? - kérdeztem ingerülten, mire ő csak nyelt egy nagyot. - Válaszolj!
 - Nyugodj meg, Felség! - csitított.
 - Nem nyugszom! - ráztam meg magam. Bess egy pillantásával kiküldte a többi lányt, majd az ágyra ültetett, és megsimította a vállam. - Tudni akarom a választ!
 - Először is tudnod kell, hogy amikor te a Földre kerültél, mindenki csodálkozott, hiszen semmi esély sem volt rá. Azonban amikor teltek az évek, mindenki aggódni kezdett, hogy esetleg nem szül édesanyád egy kisfiút. Három évvel ezelőtt pedig Mandylnak elege lett a várakozásból, és magának követelte a trónt. Rátámadt a királyra, és megölte. Legalábbis mi így tudjuk a bordélyban - simította meg az arcom, nyugtatva. - Ezek után közvetlenül kiderült, hogy a királyné terhes, de a gyermek elvetélt. Azon lett volna a sor, hogy a királyságot féltestvéred, Tyrhan örökli, csakhogy ő már a flotta szolgálatában állt, akiknek el kell dobniuk a rangjukat, amikor belépnek. Ezért áldásos a te érkezésed. Megmentetted a királyi vérvonalat.
 - És mi van, ha én nem érkezem meg?
 - Valószínűleg Tyrhant vissza rendelték volna, és ő lett volna a király.
 - De ezek szerint, én csak egy eszköz vagyok, hogy anyám továbbra is uralkodhasson, és nekem csupán a jelenlétem számít... - jelentettem ki halkan.
Bestha érezhette, hogy mennyire feldúlt vagyok, mert teljes nyugodtságot sugárzott. Az oltalmazó érintésébe vesztem, míg ő folytatta:
 - Nem kell bábnak lenned, ha nem akarsz.
 - Ezt hogy érted? - fordultam felé.
 - Ha hozzá mész Boltorynhoz, aki nem tűnik túl önfejűnek, befolyásolhatod. Felülkerekedsz rajta, és akkor neked lesz a legnagyobb hatalmad  egész Avantisban. Magad mellé állítod Phyliót, a hadügyminisztert, és úgy akár le is igázhatod az ellenségeidet.
 - Ez nem is rossz ötlet... - gondolkoztam el.
Ha másképp nem megy, akár én is uralhatom ezt az egész bolygót. Nem, én nem leszek holmi bábú, amit mindenki kedvére mozgat! Megmutatom mindenkinek, hogy én nem csak a véremmel számítok! Én leszek az a királynő, akire mindenki emlékezni fog! Az, akit e legtöbben fognak emlegetni. Mindenkit elsöprök az utamból, és leigázom azokat, akik hazudnak nekem. Mostantól én vagyok Swyniwett, a Kigle nemesi családból, aki hamarosan az Avantis királynéja lesz!

Kiléptem a folyosón, egészen a pavilonhoz vezető függőhídig. Kihúztam magam, és lassú, kecses léptekkel indultam meg előre. Előre, amerre csak is én mehettem, senki más. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!       Igen, meghoztuk a második fejezetet. ☺ Reméljük, hogy el fogja nyerni a tetszéseteket, és az új olvasókat is megbabonázza. Próbáltunk sok új dolgot betuszakolni a részbe, szóval elég tartalmasra sikerült... Minden esetre jó olvasást! :)

És most egy promóképet is hoztunk nektek! :) By: Vera

Üdv: Írók

I.

Istenek Játéka

Mindenkinek megfordult már a fejében, hogy vajon mi várhat ránk a halál után. Ezt sajnos még nem tudom, de az biztos, hogy az utolsó perceimben az egész életem lepergett a szemem előtt. Az első emlékem, amikor nyalókát kapok egy kis vásáron, aztán az oviban rajzolok, és már bent ülök az iskolában, ahol mindig a sarokban kötöttem ki. Egyszerűen túl nagy szám volt, és nem bírtam visszafogni magam. Így visszagondolva annyi mindenem változott ezalatt a 19 év alatt... Gimnázium, tiniszerelem, egyetem, és utazás, aztán a vég. Persze a halálom nem mondható tragédiának, és az újságok sem fognak róla hetekig cikkeket írni.

Csak egy ismeretlen európai lány, Tokióban, aki megfulladt a saját lakásában, a saját matracán, a saját hibájából. Akármilyen lehangolónak tűnik, nem vagyok bánatos. Előbb utóbb mindenkinek véget ér az élete, nekem pechem volt. Az egyetlen amit bánok, hogy sosem voltam szerelmes, és sosem voltam senkivel. Vártam arra az emberre, aki minden porcikámat megmozgatja, de ezek szerint ilyen ember nem létezik. Legalábbis a Földön nem. Sosem akartam én lenni a világ közepe, mégis elértem valahogy, hogy mindenki engem nézzen. Ezt a dolgot mondjuk sosem tudtam teljesen megérteni. A világ, mintha eredendően ellenem fordult volna. Ezek mégiscsak az utolsó perceim, és én mégsem az anyám szeretetére, a diplomámra, vagy a kedvenc zenéimre gondolok. Nem kezdeném újra az éltem, és nem is bántam meg egy döntésemet sem. Hiszen egész végig abban hittem, hogy a halál csupán egy ajtó, amit át kell lépnem. Szomorú, de ez a történet még most sem rólam szól, és később sem fog. Én csupán egy aprócska kiegészítő vagyok az istenek játékában.   

¤¤¤

Ahogy lehunytam a szemem, hirtelen minden emlékem szertefoszlott, és levegőért kapkodva, megszorítottam a lepedőt. Egyszerre minden elsötétült, és már nem éreztem a körülöttem lévő levegőt, a hideg falat a hátam mögött, és a lepedőt sem tudtam szorítani. A világ megszűnt létezni körülöttem. Sötét ábrándok bújtak a szemem elé, míg én eszméletemet vesztve, élettelenül vergődtem egy homályos csőben. A végtagjaim elgyengülve lebegtek körülöttem, így én csak levegőt tudtam venni, de a mozgást el is felejthettem. Olyan volt, mintha az álom valósággá vált volna, egy hideg veremből igyekeztem feljutni a friss levegőre.

Azonban egyszer csak egy furcsa rideg dolog járta át a testemet, mint a hidegrázás, és végleg elájultam. Ilyen a halál? Máris végem van?

 - Hé, te! Ébredj már fel! Semmi bajod - szólított egy vékonyka női hang. Felnéztem rá, és egy hosszú szőke, fölém hajoló szépséget pillantottam meg, akinek a ruhája alig takart valamit. - Na, végre! Látjátok? Mondtam én, hogy csak fel kell ébreszteni, nincs is neki semmi baja - harsogott tovább, a körülötte álldogáló hiányos öltözetű lányoknak.

Ismét lehunytam a szemem és megráztam a kissé kótyagossá vált fejemet, majd lassan felültem.

Egy baldachinos ágyban feküdtem, egy hatalmas szoba közepén. A falak szürkére voltak mázolva, míg egy kéken világító csík szelte át őket. Az egész helyet átjárta valami mű illat, amitől rendkívül újnak éreztem. A körülöttem szendén álldogáló lányok csak ijedten néztek rám, mintha nem közülük való lennék, míg az ágyamon ülő szőke szinte már vetkőztetett a szemével. Ami azt illeti furcsa módon a saját ruhám volt rajtam. Egy sötét csipkés felső, és a kedvenc rövid, farmernadrágom.
Annyi kérdésem lett volna, de úgy éreztem ezt nem most kell feltennem.
 - A nevem Bestha, és én vagyok a szórakoztatód - kezdett el beszélni, mielőtt még a gondolataimba vesztem volna. - Ők itt szintén a te tulajdonaid, akiket azért küldtek, hogy amint felébredsz jól érezhesd magad - mutatott hátra, majd jelentette ki teljesen nyugodt hangon.
Most mégis hol lehetek? Ez itt a meny, vagy mi? Nem értek semmit...
 - Ne aggódj Felség! Mivel tudjuk, hogy nem érted mi folyik itt, hamarosan érkezik valaki, aki felvilágosít - közölte hűvösen. Mintha tudná min gondolkodom...

 - Felség? - néztem rájuk bambán.
 - Te vagy az Avantis hercegnője.
Már nem is próbáltam meg több kérdést feltenni, csak bámultam ki magamból szótlanul. Hirtelen elfogytak a gondolataim, és nem bírtam felfogni, hogy mégis mi történt velem. Meghaltam? Élek? Álmodok?!
Míg én próbáltam megérteni a helyzetet, a Bestha nevű lány hirtelen közeledni kezdett hozzám. Megsimította a kezemet, amit én csak esetlenül néztem, majd a szemembe nézett. Mire megszólaltam volna, már a száját a nyakamra tapasztotta.
 - Várj! - húzódtam sebesen hátrébb. - Mégis mit művelsz? - vontam kérdőre szendén.
 - Ez a dolgunk. Gyertek lányok! - intett hátra és a többi lány is közeledni kezdett.
 - Nem szükséges! Kérlek, csak maradjatok! - kiáltottam végül, amit meglepődve fogadtak.
Mindannyian hátrébb álltak, míg én kimásztam az ágyból, és az ablak felé léptem.
Ahogy kipillantottam az ablakon, azzal a lendülettel hátra is estem, és az összes lány felém futott.
 - Nem esett baja Felség? - kérdezte az egyikük, mire én csak intettem egyet.
Újra az ablak felé hajoltam, mire hihetetlen látvány fogadott. Egy hatalmas épület tetejéről néztem le, ami körül furcsa hajók repültek, és a felhők már az ablakig értek. Az egész úgy festett mint egy jövőkép.
Beleveszve a csodás tájba észre sem vettem, hogy a szőke lány megfogta a kezem. Ránéztem, és elmosolyodott. Nagyon szép, akár egy tökéletes szobor. Megszorítottam a kezét, és egy pillanatig megnyugodtam.
 - Felség? - szólított meg félénken.
 - Igen?
 - Megígéri, hogy mesélni fog a Földről? - kérdezte bizalmasan.
 - Igen - válaszoltam neki szelíden.
Az ajtó azonban váratlanul kinyílt, és egy vörös, furcsa ruhás nő lépett be rajta, egy férfi kíséretében.
Az idős nő hirtelen odalépet hozzám és megölelt.
 - Ó, én drága kislányom! - szorított magához, míg én csak álltam elképedve. Ő hogy lehetne az anyám?
 - Kylliah! Kérlek ne ess túlzásba, még csak most lát először, és nem is érti, hogy mi folyik itt! - szólt közbe a férfi, aki valamiféle egyenruhát viselt. Sötét rövid haja volt, amit hátrafésült. Ez elegánssá tette a megjelenését, és kivételesen vonzóvá. Ő lenne az apám? Nem, a nő jóval idősebb nála.
Hátrébb léptem, és a nő könnyeit pillantottam meg.
 - Sajnálom! - suttogtam, bár nem értem miért kértem bocsánatot.
 - Ugyan kincsem, nem tettél semmi rosszat, ez csupán véletlen - simította meg az arcomat lassan. - Kifelé! - fordult a lányokhoz, aki kötelességtudóan el is hagyták a szobát.
 - Hol vagyok? - mertem elővenni a legfontosabb kérdésemet.
 - Phylio! Kérlek szólj neki! - utasította hosszú vörös hajú nő a férfit, mire ő is kiment. - Kicsinyem! - nyújtotta a kezét, és az ágy szélére mutatott. Amint leültünk, ismét az arcomat simogatta.

 - Azt szeretném, ha nyugodtan tudnád meg - kezdett bólogatni, bizalmat sugárzóan. Az ajtó egyszeriben újra kitárult, és hetven év körüli idős férfi lépett be.
 - Kylliah! - szólította a nőt.
 - Maesre!
 - Hát tényleg ő az - képedt el az öreg, a ráncos kezét a szájára tapasztva. - Nem hittem volna, hogy ez lehetséges.
 - Én sem! - pattant fel mellőlem. - De ahogy megláttam, tudtam, hogy ez igaz. Nézz csak rá! - lépett oda hozzám, és az arcomat a férfi felé mutatta. - Teljesen úgy néz ki, mint Kylery.
 - Ez igaz. Ezek szerint megmenekült a friss Kigle család. Ez nagyon jó hír, de mégis ki?
 - Erre elég könnyű a válasz. Csak is elsőszülött veheti át a trónt. Mást nem engedek - mondta ridegen.
 - Phylio? - kérdezett rá az öreg az előző férfi nevére.
 - Nem dehogy, ő már túl öreg. Boltoryn, a Hadry családból - vágta rá, majd felém fordulva elmosolyodott. - Most viszont magatokra hagylak titeket - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiment.
Én esetlenül ültem még mindig az ágy sarkában, és csak bámultam a szemben álló öregre, aki furcsa rongyos ruhát viselt. Egyszerre vett egy nagy levegőt, majd egy széket elém húzva ő is helyet foglalt.
 - Elnézést, amiért ezt végig kellet hallgatnod, még nem érthetted! A nevem Measre. Én vagyok az Égiek főpapja, de gondolom, most nem az Avantis vallására vagy kíváncsi. - halkult el.
 - Hol vagyok? - tettem fel utoljára a régóta dédelgetett kérdésem.
 - Ez az Avantis. A mi univerzumunk különböző dimenziókból áll, és ezek a terek néha kapcsolatban állnak. A föld és az Avantis testvérek. Úgy tartják, hogy a mi Istenünk két bolygót teremtett. A Földet, ahol adott volt minden, viszont az emberek még tudatlanok voltak, így elkövették az eredendő bűnt. Ezzel szemben az Avantisra kevés vizet adott, így az emberek megtanulták kihasználni az, amijük van. Így az Avantis tiszta maradt. A két bolygó Káin és Ábel. Azonban a két világ közötti szoros kapocs folytán néha történnek balesetek. Minden ezredik évben egy gyermekpár helyet cserél. Te, és a földi alteregód rossz világba kerültetek. Ezt az átkot csak úgy lehet megtörni, hogy mind a ketten meghaltok.
 - Ezzel arra akar célozni, hogy...
 - A párodat már csecsemőként megölték, hogy te vissza kerülhess, de mivel nem állunk a Földel közvetlen kapcsolatban várnunk kellet, amíg te is meghalsz.
 - Ezek szerint ő most újjászületett a Földön?
 - Igen. Te pedig ide kerültél.
 - A lányok az imént miért neveztek "Felségnek"?
 - Hát, ez lenne az általam közlendő dolgok másik része. Te vagy az Avantis hercegnője.
 - Hogy micsoda? - vágtam rá.
 - Itt az egész bolygón egy nyelvet beszélünk, és egy uralkodónk is van, aki az apád volt. És mivel olyannak kell tovább vinnie a bolygót, aki az ő vére, csak te eshettél szóba. Az a dolgod, hogy kormányozd a bolygót, és uralkodj az itt élő emberek felett.
 - Ez elég komoly feladat ahhoz képest, hogy semmit sem tudok erről a helyről.
 - Ne aggódj emiatt, rengeteg tanácsadó fog majd körül venni, és bármit megtehetsz, ami csak eszedbe jut - mosolyodott el , majd megnyomott egy gombot a falon, mire a lányok ismét visszajöttek. - Ó, és mielőtt el nem felejteném. Ma este lesz a beavatásod, szóval ha lehet hamar végezz - vigyorodott el ismét, ahogy végigpillantott a közel csupasz lányseregen, akik nekem indultak. Ezután sóhajtott, és kiment, magamra hagyva engem egy rakás viháncoló szajhával, akiket egy szóval sem kértem, tekintve, hogy én is lány vagyok. Biztos valamiféle Avantisi szokás, hogy a nőket is szajhák szórakoztatják...
A pár lány már közel simult hozzám, és vetkőzni is elkezdett, mire meg bírtam szólalni.
 - Köszönöm lányok, de nem szükséges! - vetettem véget a dolognak. - Nem szeretnélek megbántani titeket, de én nem vagyok ehhez szokva.
 - Nyugi csajok! Még nincsen készen rá - csitított velem együtt Bestha, akin kívül mindenki kiment. Hatalmas szemeivel rám meredt, és közelebb lépett.
 - Gondolom a Földről szeretnél hallani. - fordultam felé, mire bólintott.
 - De csak ha nem okoz gondot - egészítette ki. - Mi nem sokat hallunk a Földről, csupán legendákat.
 - Miket? - kérdeztem.
 - Háborúkról, gyilkosságokról, viszályokról.
 - Akkor jól ismeritek a Földet. Nálunk minden nap dúl egy háború, ahol egy tömérdek embert megölnek. Ez nálunk szinte már természetes.
 - Egyszer szeretnék eljutni a oda - mosolyodott rám, és közelebb lépett.
 - Ugyan miért?
 - Pusztán kíváncsiság - vágta rá vidáman, majd szorosan leült mellém. Közel hajolt, majd ismét megszólalt.
 - Mond csak Felség! Azért nem akarsz velünk lenni, mert a Földön nő nem szerethet nőt? - kérdezte halkan.
 - Nem erről van szó, csak nálunk ez identitás kérdése. Van aki szereti, van, aki nem.
 - Nálunk nincs ilyen identitás. A férfi szerethet férfit, és a nő is nőt, de a legtöbben gyengédségre vágynak - súgta a fülembe, majd mire oda fordítottam a fejem egyenesen a szemembe nézett. Egyszerre az ajkai közeledni kezdtek, és én gyorsan közbe vágtam.
 - Sajnálom, de ne... - mielőtt befejezhettem volna megcsókolt, és én gyorsan hátrább ugrottam. - Ne haragudj, de én nem...
 - Hát, jó - vágta rá cserfesen, és lassú léptekkel kisétált a szobából, mintha el akarna csábítani. A lassú séta közben lecsúsztatta a válláról a ruhát, és egy utolsó pillantást vetett rám, majd eltűnt végleg kiment.
Mi a fene? Hihetetlen, hogy egy másik bolygóra kerültem, egy másik világba. Ez most a második életem talán? És mégis ki lehet az a Boltonyr? Azt hihették, hogy nem esik le, de nagy valószínűséggel ő lesz a férjem. Ebbe nekem miért is nincs beleszólásom? Én nem is ide születtem, nem is tudok semmit. Jó mondjuk az Avantis jövője múlik rajtam. Ennyivel tartozom nekik... Talán. Mi lesz így velem? 
Alig volt magamban pár percem, máris az állítólagos anyám állt előttem.
Elmagyarázta, hogy a beavatás olyan, mint a keresztelés, amire nekem hatalmas szükségem van. Mivel már lassan egy hete ájultan feküdtem az ágyon, volt idejük megrendezni az összejövetelt, amit a főpap jóslására építettet, miszerint: ,,A gyermek a hetedik napon kinyitja szemeit." Ezután egy hatalmas fehér ruhát adott rám a szajhák segítségével. A csodás öltözet alja fehér vékony anyagból volt, amit kitöltött egy réteg vatta szerű valami. A tetején végig kockás és csipkés hímzések díszítették, ahogy a fejemen lévő óriási fejdíszt is.
 - Csodálatosan nézel ki, akár csak a nagynénéd - gyönyörködött bennem az anyám.
 - Ő lenne Kylery? - próbáltam bizonygatni az öltözés alatt bemagolt családi dinasztiát.

 - Épp olyan jól vág az eszed, mint neki, és apádnak. Isten nyugosztalja!
 - Szóval az apám meghalt?
 - Másfél éve. Egy szörnyű betegség vitte el, amin még a legfejlettebb gépek sem tudtak segíteni. Tudod ezen a bolygón az emberek lassan öregednek, és sokáig élnek.

 - Igen ezt észrevettem a fejlett technikából.
 - Na gyerünk induljunk a Nagy Templomba! - utasított mindenkit a királynő,
Miután elkészültünk végigsétáltunk a palota folyosóján, és beszálltunk egy hatalmas űrhajó szerű dologba, ami a magasba emelkedett. Így messzebbről is fel tudtam mérni az épületet. Egy gyönyörű építmény volt felhőkkel az oldalán, amit három hatalmas embereket ábrázoló kőszobor kerített be.
 - Ők a három testvér, akik megalapították a királyságot - mesélte az új anyám.
Ahogy teltek a percek, egyre kevésbé tudtam felidézni a földet, és az igazi szüleimet. Mintha valami elszívta volna az emlékeimet.
Hamarosan megérkeztünk a templomhoz, ami megközelítette a palota hatalmasságát. Óriás tornyai, és gyönyörű virágmintás domborművei voltak, belülről azonban inkább volt visszafogott.
Ám mielőtt a kapunál beljebb mehettem volna, anyám megállított.
 - Itt van az összes nemesi család, és mind téged fognak felmérni. Te vagy az új hercegnő, a leendő királynő. Ne okozz csalódást! - oktatott ki halkan. Ezek után csak arra tudtam koncentrálni, hogy minden lépésem tökéletes legyen. A feladatom csupán annyi volt, hogy átsétáljak a templom hosszú sorain, majd a főpap elé állni, aki ad nekem egy új nevet, és a homlokomra fest egy holdat.
Egy mély levegő után lassan sétálni kezdtem, és igyekeztem tökéletes benyomást tenni.
Mindenki tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy én elmegyek mellette, mintha szellem lennék. Miközben próbálkoztam, velem szemben a kút két oldalán, egy egy fekete ruhás, maszkos embert pillantottam meg, akik kapucnit, és páncélszerűséget viseltek.

Nem! Most nem terelhetik el a gondolataimat. Kaptam egy második lehetőséget az életre, ezt nem fogom elrontani! Gyerünk, légy tökéletes!

Amint a kúthoz értem, a főpap lépett elém.

 - Jöjj gyermekem! Az Égiek téged is a karjaikba fogadnak. Ugyan kacskaringós úton érkeztél hozzánk, a lényeg, hogy itt vagy. Az Égiek befogadnak, és egy új névvel ruháznak fel téged. Mostantól Swyniwett vagy, a Kigle nemesi családból, Horotion és Kylliah lánya, az Avantis hercegnője. Dobd el magadtól régi neved, származásod, és hazád! Hajlandó vagy mostantól, ezen új nevet viselni, és az Égieket szolgálni? - kérdezte tőlem, mintha lenne választásom...

 - Igen - jelentettem ki, majd odahajtottam hozzá a fejem.

 - Mostantól a holdfénye oltalmazzon téged a sötétségtől! - mondta ki a végszót, mire mindenki tapsolni, és harsogni kezdett.

 - Mivel édesapád elhunyt, és még jegyesed sincsen, jövendőbelid kísérhet ki téged - szólt a főpap, mire én értetlenül meredtem rá. Ő látva meglepettségemet oldalra mutatott.

Egy sármos, világosbarna hajú férfi állt m,ellettem, aki egyenesen rám bámult, majd a kezét felém nyújtotta. Ránéztem, és ő a kezére vetette a tekintetét.

Én lassan odanyújtottam neki a kezem, majd ő gyengéden átkarolt. Együtt indultunk meg  az úton, ami ki volt jelölve számunkra. Akkor még csak annyit tudtam róla, hogy a neve Boltoryn, és nyugodtan támaszkodhatok rá a séta alatt. A tekintetünk néha találkozott, és olyankor nem is tudtam, hogy mit is érzek. Még egy szót sem szóltunk egymáshoz, mégis kommunikáltunk. Az érintése, az illata, és a tekintete.Mintha csak kettesben lettünk volna. Amíg kifelé sétáltunk, az út, valahogy rövidebbnek tűnt. Még mindig nem bírtam felfogni, hogy mi is történt velem, de próbáltam mindenkinek megfelelni, hogy ne okozzak csalódást, talán. Bár lehet, hogy csupán önzőségből tettem, amiért egy új, egy szabad élet reménye tárulkozott elém. Az igazság az, hogy nem érdekelnek az Istent játszó nemesek játékaik, se kívánságaik, csupán élni akarom az életemet, és kihasználni minden lehetőségét. Ugyan még nem ismerem ezt a világot, de senkinek sem fogom hagyni, hogy felülkerekedjen rajtam. Ígérem, élni fogok!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!       Igen, meghoztuk a sok váratás után az első fejezetet. (Bocsi az agyhúzásért.) Az is meg van, hogy ilyen cuclit a bejegyzés elejére kellene írni, de na... Reméljük elnyerte a tetszéseteket, és hagytok magatok után egy-egy hozzászólást, vagy véleményt.

Ez lenne az első rész, ahol ugye megismerkedhettek a főszereplőnkkel, és a világával. Próbáltuk az írásainkat vegyíteni, és így egy Verásan könnyed, Hedvigesen drámai, és csavaros dolgot összedobni. Egyébként amint látjátok a menü bővült egy Dinasztia és egy Térkép ponttal. Itt segítünk nektek kicsit jobban átélni a dolgokat, nehogy bármiről is lemaradjatok.

Üdv: Írók

Hamarosan...

 Üdv nektek népek!  

Hát üdv ezen a blogon, amit jelenleg ketten űzünk, és most cseppet be is mutatkoznánk, meg úgy a történetről is ejtenénk néhány szót.

Tehát a részeket közösen írjuk, és nem sokára berakjuk a chatet és a cseréket is, szóval készülés. Másrészt pedig , ha felkeltettük az érdeklődéseteket, bátran hagyjatok nyomot, iratkozzatok fel, vagy hagyjatok kommentet, ...stb.

Akkor viszont térjünk is rá, a bemutatkozás részre:

Hedvig Tris: Ahoi! Ez a sajátos, béna köszönésem, és hát egy átlagos lányka vagyok, aki blogolgat. Ezen kívül van egy másik sci-fi blogom is, a Fény, előre is köszi, ha benéztek. Most hogy vége a reklámnak... Imádok olvasni, és rajzolgatni, meg az állatokat is csípem. 

Sz. Vera: Csak Vera lennék, és nekem sajnos nincsen köszönésem, de helyette itt egy smiley: ☺ A design az én művem, de ez csak ideiglenes, szóval ...lesz ez még jobb is. Imádom a Trónok harcát (igen, olvastam, minden rohadt nehéz könyvet) A Marvel világát, meg elég sok dolgot. 

Hát ezek lettünk volna mi, a Prológus hamarosan érkezik, és reméljük tudunk valami jóféle szórakozást nyújtani nektek. 

Sziasztok!